Nem is néztem meg egy ideje a blogot, azt hittem, kapok értesítést, ha új bejegyzés születik. Erre ma rákattintok, és itt vagy, azaz voltál: már öt napja.

Radnóti van műsoron, a gyengém. Annyira tetszik, hogy néha úgy érzem, szinte magamat adom ki, amikor róla beszélek. Valaki tavaly azt mondta, azért tényleg jogos, hogy József Attila az "aranyérmesek" közé került (életművek), míg Radnóti csak az "ezüstérmesek" között kapott helyet (látásmódok?). Igen, J. A. számszerűen több "remekművet produkál". És amikor ő volt terítéken, akkor az ő sorai fájtak. De Radnóti nekem mégis pótolhatatlan. Épp azt írja meg, ami nekem minden nap élő kérdés: mit tehetsz egy agresszív világban? És hogy igen, vannak helyzetek, amikor a helytállás többet kell, hogy érjen az életnél. Ráadásul minden nagyzolás nélkül, csak úgy "kimondja" ezeket a dolgokat, mint valamit, ami magától értetődik. A Sem emlék, sem varázslat például egy az egyben az én életérzésem. Az Erőltetett menetbe mindig beleborzongok. Az Ikrek haván pedig bombabiztosan elsírom magam, bárhányadszor olvasom.
És akkor alig merek belegondolni, hogy most Ottlik jön. :))

Fura hangulatban vagyok:kellene beszélgetni, érezni szeretném, hogy még nem tompultam el teljesen, de egész nap csak tengek-lengek, tapogatom a könyveket, terveket szövögetek, de tudom, hogy nem lesz ebből sem semmi.

Talán most sikerül belépnem, kár, hogy az angollal hadilábon állok..

Kezdjük

Hát akkor kezdődjék a nyílt levelek sora.