rács, kapu, tér

Azzal kezdődött, hogy megnéztem, szebb lesz-e disztichonban mindaz, amit amúgy ritmustalanul unalomig ismerek már. Hát nem lett lényegesen szebb, legfeljebb rövidebb. Antik formában kéne mindig nyafognom, az kevésbé fecsegős.

Hit, becsület, felelősség; bátor, hetyke szabadság!
Elhiszem, elhitetem. Rácsok közt, egyedül.

Később (vizuális impulzusokat keresgélve) találtam két fotót. Egymás mellé teszem őket, hogy emlékeztessenek, rajtam múlik, milyennek látom az utat, amelyen járok. Hogy látom-e az utat egyáltalán...

Próba

Jó, legyen.De milyen az, ami vidám és kreatív?Igyekszem, de nem biztos, hogy menni fog.

Mindenesetre itt egy helyes, vidám "királylány", mert én is "tisztán emlékezem..."

Baj van?

Szép kérdés, mély és gondolkodásra ösztönző.
Első körre (a short talk-ok világában) rávágnám, hogy dehogy, miért lenne, de ha aztán engedek a gondolkodás kísértésének, ingerem támad válaszolni rá.
Különös baj nincs. Nincs nagyobb baj, mint bármikor. Ha egyszer a nyakamba esne egy igazi baj, nosztalgiával gondolnék vissza azokra az időkre, amikor még az volt a lagnagyobb problémám, hogy nem látok perspektívát az életemben. Amikor még azon kellett keseregnem, hogy minden hónap ugyanazokkal a kilátástalanságokkal köszönt be, mint az előző. Amikor még az kínzott, hogy a szabadságomnak nyoma sincs, "kezemen-lábamon lakat".
Nyugodt, szabad életet szeretnék egy szép tájon, félelem nélkül. Szeretném, ha volna erőm befelé figyelni. Szeretném, ha nem kellene magam polgárnak látnom, hanem teljesen ember lehetnék. Nem jó, hogy tört szám lettem, amikor én egésznek érzem magam. Baj, hogy azt hiszem, igazságos világban kellene élnünk. Honnan veszem ezt? Hogy jutnak eszembe ilyen giccses hülyeségek, amikor ez ellentmond minden logikának? Miért fáj, hogy kiszipolyoznak, miért sír bennem az örökké naivan álmodó gyerek, hogy megbántották?
Mondd, baj van? Talán nem igaz, hogy itt a szenvedés belül, ám ott, kívül a magyarázat. Talán épp fordítva van: minden magyarázatot belül kell keresni. A lustaságban, ahogy elfogadtam a gyermekkoromban belém ültetett viccesen ábrándos értékrendet. Abban, hogy nem vagyok elég radikális a világgal való szakításban: se vele, se nélküle, két szék között a pad alatt, vagy, szebben szólva, két úr semmirekellő szolgájaként...
Ahogy a héten mondta valaki: "pannon puma, szügyig sikerben". Rugaszkodjunk el a konkrét jelentésrétegektől, felejtsük el a politikát: ez jó metafora a mai közérzetemre.

"Lévén arányérzéke, beindítja az irónia gépezetét." Nem, nincs baj. Miért lenne?