Ismét egy film késztet írásra. Ma mutatták be itthon Tarantino filmjét, a Volt egyszer egy Hollywood-ot.
Zseniális.
Számomra ez a film, csakúgy - mint több más Tarantino-film is - a moziról szól főleg. Már a Becstelen brigantikban is a mozisok próbálták megölni Hitlert, elégetni a nácikat. Most tett egy gesztust, és készített egy filmet arról, hogyan képes a mozi "igazságot osztani", azaz akár megváltoztatni a valóságot azért, hogy ezzel tényleg a jók győzzenek, a tisztaság - tiszta maradhasson.
Nem a szuperhősök, hanem a "B" kategóriás, kis színészek/filmek Q.T. kedvencei. Ebben a filmben a kis színész iszik, lecsúszott már arról az alacsony polcocskáról is, ahova régebben sikerült fölkapaszkodnia. A nagyok árnyékában élő, gagyit játszó színészről azért kiderül, hogy tehetséges lehetne, hogy nagy tisztelettel beszél Polanskiról, és hűséges barát.
Az árnyék árnyékában rejtőzik a mozi, a világ ártatlanságának megmentője, a kaszkadőr.
Brad Pitt ezzel a filmmel betonozta be magát a szívem közepébe. Mindig is szerettem, de valamiért eddig "kívül maradt" az alakítása azon a szenvedélyen, azonosuláson, amit én szeretek. De most nem. Áll, jön-megy, mosolyog, mint egy Buddha.
A mozi menti meg a világot. A mozi menti meg a tisztaságot.
Mind tudjuk, mi történt 50 éve. De csak így lehet ELMESÉLNI, minek kellett volna történni.
