A mai napot mi is a kultúrának szenteltük: ma volt a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntője. Ez egy nagy verseny általános iskolásoknak, iskolai fordulóval indul, aztán jön a kerületi, ahonnan minden évfolyamról 1-1 gyerek jut be a fővárosira. A fővárosit Rákosligeten rendezi minden évben az az iskola, amelyik a versenyt elindította idén 10 éve. Onnan évfolyamonként 3-3 gyerek jut be a döntőbe, ahol a megyei fordulókból és a határon túli selejtezőből bejutott gyerekekkel mérkőzik meg. Na, ez volt ma. És Annus 6. lett az évfolyamán. Nagyon büszke vagyok rá. Elképesztő érzéke van hozzá, én csak csodálom. Annyira örülök, hogy engedte magát felkészíteni!

Az egyik tanárnő hasonlata, sajna nem az enyém (bár már szinte magaménak érzem), hogy ő a bokszoló, én csak az edző vagyok. Tudok neki segíteni, hogy nyerjen, de sosem tudnék úgy bokszolni, mint ő. Hát ez az. Mindig megilletődöm, amikor látom, hogy szerelmes magzatom egyes területeken mennyire tehetséges. És fura érzés: "belőlem" lett és több nálam. Jó, hogy valami magamnál értékesebbnek a forrása lehettem. És ez most persze nem csupán (és nem elsősorban) a helyesírásra vonatkozik. :))