Még mindig tart a narancs/vörös hangulat. Ma szépen ragyogott a Körút délelőtt, lebegett egy kicsit, féltem, le ne essek.
Reggel nézegettem Lábass csodás fotóit a háztetőkről. Majdnem "hajnali háztetők", valójában ottlikosan azok: amikor egyben látszik minden, valami pára vagy fénytörés (a fotós tekintete?) hatására a koszos falak is csillognak, az elhagyott helyek is lakhatónak tűnnek, a kopott, belakott város pedig az egyedüli hellyé válik, ahonnan nincs hova elmenni, de nincs is miért, hiszen a szépség barátságos arccal néz a tetőkről, házakról, falakról, utakról.
Szóval egyensúlyoznom kellett a lebegésben. Heti egy szabad délelőtt meggyőzne róla, hogy még élek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése