(Vajda Lajos: Ősnövényzet)Tekervények, fák, gyökerek, szemek az áramlásban. Rám néző tekintet: zavarba ejtő állapot: nézőnek lenni.
Kívül vagyok: leskelődő, aki megáll és néz, benéz a képbe. Mintha ablakon át. Senki sem hívott, mégis kíváncsiskodóként állok itt, keresem a titkot, gyötrődve vagy lelkesen, szívesen vagy szívtelenül nézek képekbe, elhitetve magammal, hogy ártatlan vagyok, érdeklődő, kíváncsi ember, szépre vágyakozó, esetleg fásultan jót kereső.
Lesem a képet, de ez a kép visszanéz. Szembe néz velem! A pillantásomat keresi. A szembe nézve zavarba jövök: megértem, hogy nézésem nem ártatlan. Leskelődő vagyok, nincs mit szépíteni. Szigorú tekintet tudatosítja bennem lelepleződésemet. Aztán megértem azt is: a képnek kellek. Szükség van a nézésemre. Leskelődésemmel beléptem a képbe, miközben kívül is maradtam: valójában épp a peremen vagyok. A határon.
Ezen a határon két tekintet fúródik egymásba: az enyém és a szemé, a képből. Leskelődő és meglesett néz össze. Összetartozunk.
(Vajda Lajos kiállítása a Galériában. Utána jóleső hidegben séta keresztül a városon. Már január van, 2009.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése