Csukott szemmel színházban

"Mert nincs olyan, hogy valóság, nincs olyan, hogy másik ember. Azok, amik történnek, amikkel találkozom, igazából jelképek, amiket nekem meg kéne értenem.Ott rejlik minden mögött a válasz. Ha szembejönnek velem emberek, akkor nem azért érdekesek számomra, hogy kicsodák, micsodák, mit csinálnak, hanem hogy elhozzák-e a halálomat, mondjuk. Nem azért érdekesek, hogy ők kicsodák, hanem mert sosem tudom, hogy ki jön velem szemben. Ki lesz az, aki leüt, vagy akivel olyan dolgom lesz, ami nem most kezdődött el, hanem csak ebben az életben folytatódik, és ki tudja hová vezet. Soha nem tudhattam, hogy akivel találkozom, hogy az végül is a halált vagy a halál arcát hozza, vagy csak egy szembejövő hétköznapi járókelő. S ahogy telik-múlik az idő, egyre inkább nem azt látom, amikor megyek az utcán, és jön velem szemben egy ember, akármilyenféle, hanem azt nézem, hogy jön egy jelkép. Egy jelkép, aki akármi is lehet. Amit nekem meg kell értenem, vagyis inkább értelmeznem kell..." (www.forrasfolyoirat.hu/0807/borbely.pdf , Böröcz András felvétele, interjú Borbély Szilárddal)
 

Ültem csukott szemmel a színházban. Nem bírtam kinyitni és nézni, ahogy begördül abba a fekete lyukba. Hallgatni is alig. Nem találom a pontos szöveget (az eredeti drámában nincs benne), de olyasmi volt, hogy "anyám meghalt, apám meghalt, én is meghalok". És tényleg, kedves Szilárd. Ebben is igazad volt.