Itthon vagyok betegen, szeretnék kikecmeregni ebből a nyűglődésből.Nézegetem a kedvenc képeimet, tapogatom a kedvenc könyveimet: egyelőre semmi változás.

Te hogy vagy?

Hol a baj, Homérosz?

Pénteken volt egy beszélgetés, és fontossá lett, mert magam számára is váratlanul végre megfogalmaztam valamit abból, ami egyszerre tölt el szomorúsággal és lelkiismeretfurdalással. Hogy miért is nem jó nekem, amikor pedig jól kellene éreznem magam.
Arra jutottam hogy az a baj, hogy én lefelé szeretek ásni, mélyen bele a művekbe. Csak abba, ami fontos (a banalitás határán: élő kérdésre felel, az én kérdésemre, arra, ami most foglalkoztat), és annyira mélyre, hogy az a számomra eseménnyé legyen, az én életrajzom részévé váljon. Derüljön ki valami rólam és az életről, legyen valósabb a valóság, egy ténnyel gazdagabb a szellemi világ(om).

És erre nincsen módom, erőm, időm. Széltében kell terjeszkednem, olyan kultúrtörténeti tényekkel kell foglalkoznom, ami minden bizonnyal sokaknak lényeges volt, és talán ma is van, akinek fontos, de nekem "itt és most" mégis lényegtelen. Mi több, szellemi teher, cipelni való súly, erőpróba.

Kapaszkodó

Kapaszkodókat keresek, ezzel töltöm a maradék időmet.Képek, könyvek, emberek-mindig.Köszönöm, a fák is fontosak.Neked is kitartást kívánok.

És boldog születésnapot!

újra ugyanott

Hát most megint erő kell, férfias kitartás. A kreativitás őrzése, a magánszféra óvása, önvédelem. Neked is, magamnak is ezt kívánom. Zöld fákat, kék eget, szívdobogást.