Pénteken volt egy beszélgetés, és fontossá lett, mert magam számára is váratlanul végre megfogalmaztam valamit abból, ami egyszerre tölt el szomorúsággal és lelkiismeretfurdalással. Hogy miért is nem jó nekem, amikor pedig jól kellene éreznem magam.
Arra jutottam hogy az a baj, hogy én lefelé szeretek ásni, mélyen bele a művekbe. Csak abba, ami fontos (a banalitás határán: élő kérdésre felel, az én kérdésemre, arra, ami most foglalkoztat), és annyira mélyre, hogy az a számomra eseménnyé legyen, az én életrajzom részévé váljon. Derüljön ki valami rólam és az életről, legyen valósabb a valóság, egy ténnyel gazdagabb a szellemi világ(om).
És erre nincsen módom, erőm, időm. Széltében kell terjeszkednem, olyan kultúrtörténeti tényekkel kell foglalkoznom, ami minden bizonnyal sokaknak lényeges volt, és talán ma is van, akinek fontos, de nekem "itt és most" mégis lényegtelen. Mi több, szellemi teher, cipelni való súly, erőpróba.
2007. szeptember 16., vasárnap
Hol a baj, Homérosz?
Bejegyezte:
Andi
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Hasonló szomorú következtetésre jutottam a szervezendő irodalmi héttel kapcsolatban, mert rájöttem, hogy már meghívtam mindenkit, aki valóban érdekel, és legszíveseben csak őket hívnám újra és újra.Viszont ezt úgy kellene szervezni, hogy mást is figyelembe vegyek, de nem megy.Van még egy-két szerző, akikkel én szeretnék találkozni- ők nem szerepelnek-,de én is úgy érzem, hogy nem a lista érdekel,nem az számít, hanem az engem mélyen érintő kevesek.Azért ez a " lista" is bővül, igaz, lassabban a másiknál.(Pl. Olajos György képzőművész)
Megjegyzés küldése