Na, most meg olvastam egy Krasznahorkai László Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című könyvéről írt tanulmányt, de persze azonnal magamra gondoltam...:
"A kolostor is csak addig kapcsolódhat a tökéletes harmónia vágyának megvalósulásához, amíg ő maga fel nem épül. Csak a tervezés és a kivitelezés precizitásának törekvése hordozza a tökélyt, az eredmény már a (tökéletlen) világ részét fogja képezni, nem szabadulván az elfajzás, a pusztulás törvényszerűsége elől. Egyfajta léptékváltás történik tehát a falakon belülre kerüléssel, de végső soron nem eléggé, nem lényegében más ez a világ. Más világ, de nem "másvilág", ahol a tökély megtapasztalható lenne. Ami tökéletes a falakon belül van, az az, amit a látogató magában hordoz, odakint is. Amit magával visz, mikor belép, de aligha hoz ki újra, ha nem ismeri fel, hogy kezdettől fogva őbenne van; ha tökély iránti vágyát önmagán kívül -akár egy kolostor falai közt- igyekszik fellelni, azonosítani, kielégíteni." (Fülöp Erika: Séták egy kert körül)
Akkor nagyon megörültem ennek a gondolatnak: bennem van a kert! Jó lenne!
2 megjegyzés:
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Ha bennem a kert. Készséggel elhiszem. Bennem van, én is érzem, hogy ott benn (még most is) van élet. Több élet van, mint abban a felemben, amelyik kifelé tekintve bonyolítja a mindennapi teendőket.
Az a másik, a kifelé élő, kinti dolgokat intéző, sokszor egy automatára emlékeztet, végzi egyik feladatát a másik után, s bár nem hiszi el, hogy még mindig két óra, amíg kiengedhet, legyűri azt a két (négy, hat) órát is.
Csakhogy minden automatikus, értelmetlen és értéktelen mozdulat a belső embertől, a kerttől veszi el az erőt, pocsékolja a belső nap fényét.
És egyszer majd arra ébred, hogy nem világít a hasa. És miért áldozta fel mindezt? Sok-sok fontosnak tűnő, karmokkal belécsimpaszkodó feladat teljesítéséért, amelyekről be kell látnunk, hogy a világegyetem meg sem érezte volna, ha nem teljesülnek.
Szegény kert. Ha van feladat ezen a világon, akkor az a "Műveljük kertjeinket!"
:)
Sikerült végre megtalálnom Válinál azt a nagyon szeretett idézetet a belső kertről
V.D.: "...Igen, igen, itt nem tudom, mit lehet tanácsolni, az ember ösztönösen azt mondaná, hogy ilyenkor kötelesség megteremteni egy titkos belső életet, amint Franz Kafka, aki hazament a hivatalból, meggyújtotta a petróleumlámpáját a pici asztalán, s elkezdett írni magának. Vagy a beteg nagymama, aki ragaszkodik ahhoz, hogy még jövőre a családnak 20 üveg barackbefőttet eltegyen. Most nyáron a Shakespeare drámákat kezdtem 51 éves fejjel, mert ezt eddig nem ismertem, s ez a nyár elment erre. Minden nap 60 perc. Nekem is mindig voltak hiányérzeteim; a festés mellett marad lekötetlen szellemi kapacitásom -úgyhogy mindig voltak olyan szerelmeim, hogy 4 évig angoloztam napi egy órát vagy hogy pár évig intenzíven fényképeztem. Belső kerteket teremtettem magamnak."
Megjegyzés küldése