Csönd

 (Sagmeister Peity Laura)

... Képtelen vagyok beszélni. Pontosabban bármeddig, bármiről beszélek, de mindig úgy érzem, hogy a dolgok arrébb vannak, nem lehet eltalálni őket a kimondással. Körbeírom, "körbebeszélem" a valóság kimondandó foltját, de magát a dolgot -talán lényegénél fogva- nem lehet kimondani. Itt jönnek -helyette- a gesztusok. Egy karba markolás, egy ölelés. Szeretem azokat az embereket, akik képesek ezekre a nekem erősnek tűnő megnyilvánulásokra. Az erősebb lét közele... Pl. B.Sz. csodálatosan mondta, mondta a kimondhatatlant, aztán tett egy megfellebbezhetetlen gesztust. 

Talán emiatt fontos nekem a festészet: megengedi azt is, hogy -ha valaki úgy látja jónak- pacákat fröcsköljön, hajtogasson, csurgasson, stb. Lehet, hogy a festészet tovább tud elmenni? De ott is van határ!

Nem azonos egy fotorealisztikus portré a realista leírással! Számomra több annál. Más dolog azt mondani: "X.Y. megrettenve nézett", mint festeni egy arcot, amin ott van egyfajta rettenet, de elkerülhetetlenül több, más érzelem is. Ráadásul én, a befogadó nézek bele egy sor érzelmet. 

Mi több a festészetnél is? Naná, hogy maga az ábrázolandó élet. Mindaz, amit -mint egy foltot- körbe tudok színezni szavakkal. Árnyékolom, hajtogatom, színezem a környékét, de a folt ott marad középen, szín nélkül, hiszen a "színek" is metaforák ebben az esetben. Bármi a körbeírt foltból legjobb esetben is csak rész, utalás, metonímia, szimbólum, stb.

Kertem

(Ricky Boscano)

(India, Goa, "Portugese villa")

A kertemben van egy ház. A házban élek én. A házam zegzugos, tornya is van, üvegháza, téglafala, kályhája; edényeim, puha takaróim, meleg szőnyegeim vannak. Könyvespolcom, rajta a fontos könyveimmel; íróasztalom: zöld burás lámpával. Az udvaron rengeteg növény: fák, bokrok, virágok. Kis szobrok, lámpák, kerti bútor. Terasz. Fedett és nyitott.

A kertem az enyém, én formálom, növelem, nevelem, gazdagítom, díszítem. Én élek benne. Bőven van benne levegő, zöld, föld és nedvesség. Keménység és lágyság egyaránt.

Kerítése is van. Zárt hely. Ha én hívok valakit, bejöhet. Ha becsenget, de nem ismerem, előbb megnézem az ablakból, megvizsgálom, nem akar-e rombolni, ártani, és ha nem, vagy legalábbis nem tűnik veszélyesnek, akkor beengedem. Kitárom az ajtómat.

Illatos és színes a kertem. Ha a hőségtől vagy a sok esőtől kiég vagy kipusztul foltokban, elszomorodom, de vagy beültetem a helyét, vagy odateszek valamit (pl. egy szobrot), eltakarom. Ha nem tudom, mi okozta a pusztulást, próbálom kideríteni. Nyomozok. Aztán beültetem a helyet vagy eltakarom.

Madarak és lepkék látogatják.

A kert közepén áll egy faóriás. Leülhetek a tövébe, a törzséhez dönthetem a hátam. Átölelem a fát: hallani a lombsusogást, érezni a szellőt. Ülök a kert közepén a fa alatt. esetleg elalszom, vagy csak úgy eltöltöm az időt.

Ez az én kertem.

Kinyílik, de ritkán.
Árnyas, dús.
Nyitott és zárt.
Fényes és sötét.

(Toszkána)

(Tuscon, Arizóna)

(Moszkva)

(Párizs)

Kéz

Escher

Edward James kertje

Gerardo Nardello

Michelangelo

"Az embernek általában nem jobb-e mást simogatni, mint saját magát, s a másiknak is talán jobban esik, ha egy szeretett lény simogatja. Ennek az okát nem is olyan egyszerű megfejteni. Mert a lényeg nem az érintésben van, hanem a szándékban, az érzelemben, ami a kezet vezeti." (Popper Péter)

Ady Endre: A nagy Kéz törvénye

Látjátok, feleim, ti búsak, Vigadók, harcosak, levertek? Egy tréfás Kéz fölirta az égre: „Ember-pajtások, erre gyertek”.

Bolond, nagy Kéz, iromba betűk: Tíz öltő szeme belefárad. S mire az irást jól kibetűzzük, Már el is futott néhány század

S mi táncolunk a nagy Kéz alatt. S mennyi jóság hal meg kevélyen, Véres fejjel és mennyi ős-szépség, Mert betűket látunk az égen.

S a Kéz, a nagy, tréfás Kéz, figyel: Van még itt lenn hívő Pietró? S ha a betűket már-már olvassuk, Ő letörli s új betűket ró.

Szép Ernő: Add a kezed
 

Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.

William Blake: A tigris
 
  Tigris! Tigris! éjszakánk
  Erdejében sárga láng,
  Mely örök kéz szabta rád
  Rettentõ szimetriád?
 
  Milyen katlan, mily egek
  Mélyén gyúlt ki a szemed?
  Szárnyra mily harc hõse kelt,
  Aki e tûzhöz nyúlni mert?
 
  Milyen váll és mily müvész
  Fonta szíved izmait? És
  Mikor elsõt vert szived,
  Milyen kar s láb bírt veled?
 
  Milyen põröly? mily vasak?
  Mily kohóban forrt agyad?
  Mily üllõre mily marok
  Törte gyilkos terrorod?
 
  S amikor befejezett,
  Mosolygott rád a mestered?
  Te voltál, amire várt?
  Aki a Bárányt, az csinált?
 
  Tigris! Tigris! éjszakánk
  Erdejében sárga láng,
  Mely örök kéz szabta rád
  Rettentõ szimetriád?
 
  (ford. Szabó Lõrinc)

Ady Endre: Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

József Attila: Óda  (részlet)

"Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz."

Szergej Paradzsanov - Színek

Szergej Paradzsanov 1924-1990.

A filmrendező műveihez kapcsolódva itt olvasható Szilágyi Ákos írása: http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=5216

Geréb Anna írása: http://www.filmkultura.hu/regi/articles/prints/parad.hu.html

Pozsonyi kiállítása kapcsán Szabó G. László írása: http://ujszo.com/napilap/kultura/2009/11/11/a-granatalma-apro-gyongyei

B.Sz. temetése ma

Kiss Judit Ágnes: Sirató

Neki most már csak

egy útja maradt,

a vágóhíd, csak

egy útja maradt.

Ugrani, futni nem

bírt a többivel,

lassan már semmit nem

bírt a többivel.

Áll a szalmában, le-

kókad nagy feje,

hangosan szuszog, le-

kókad nagy feje.

Túrja a zabot, de

nyelni nem tudja,

ha megrágja is, már

nyelni nem tudja.

Talán aludnia

volna a legjobb,

végleg aludnia

volna a legjobb,

anyja oldalán vág-

tatni zöld mezőn,

örök napon vág-

tatni zöld mezőn.

Hiába satírozom a kört, mert nem hagyja abba már, hiába kérem, hogy éljen, nem hagyja abba már, hiába hívom, hiába írom, nem hagyja abba már. 

Borbély Szilárd 2014.02.19.

Semmi értelme írni, főleg ide.

"Az intimitástól fél a világ, hisz az lerombolná az individualitás idolját. A másik iránti őszinte érdeklődés, a kérdezés képessége és tehetsége helyébe a leskelődés kerül, ami a szokásaira, furcsaságaira vonatkozik, mintsem arra a titokra, amely a létezésben rejlik. Ki a másik, akivel találkoztam? Ki ez az ember, vagy ki ez az állat, aki az utamba került? Ezt kevésbé akarjuk megtudni, sokkal inkább a másik hobbiját. Balga világ ez..." (Borbély Szilárd)

Ezt 2010.november 3-án idéztem tőle. Nem tudtam, mi a hobbija. Nem tudtam, mi a kedvenc étele. Csak azt tudom, hogy felelősnek érzem magam minden szomorú pillanata, minden kétsége, fájdalma miatt, és értem, hogy önzésem határtalan, mintha számítanék, de tudom, hogy én is hibás vagyok. Én sem tartottam meg, mert akkor is tartani kellett volna, ha nem is nyújtja a kezét. 

Kert / 7. Klimt

Gustav Klimt kertje Bécsben.

Kert / 6. Edward James

Edward James kertje: Mexikó, Xilitla, Las Pozas