Ma egész nap a részképzés jár az eszemben. Az a lány, aki voltam, az a hang, amelyik a kazettán szól. Ahogy a hangom beszűkült és megfakult, úgy szűkült be és fakult meg a világom is. Azok az emberek járnak a fejemben, akikkel akkor találkoztam. Telefonszámok az ügyvédi kamara végeláthatatlan listáin. Srácok, akik a lépcsőn énekeltek, a folyosón rendeztek ünnepi vacsorákat, egész éjjel beszélgettek, taxin mentek az éjszakai városon át. Akik rémesen kék csirkét ettek velem együtt, dalt írtak nekem, mindenfélét összeittak, rossz magnókon hallgatták a sokszor átvett zenét. Szeretnék levelezni velük, szeretném tudni, hogy emlékeznek rám, hogy annak a pár hónapnak a realitása nem csupán bennem él még. Fényképeket akarok róluk. Azt szeretném, ha a visszajelzéseik nyomán feléledne az, aki voltam, visszatérne az ifjúság. Nem hiszem, hogy nyomtalanul elmúlhatott mindez, kérem vissza az életemet!
2008. január 26., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Én is szoktam keresni őket, de nem találok senkit.Naná, hogy akarom tudni, hogy mi van velük, és az is érdekel, hogy ők is emlékeznek-e, vagy csak az én életemet változtatta meg Moszkva és az "Örökre Szépek".Én úgy érzem, hogy belém épültek, részemmé váltak.Én már-ők is vagyok.
Ha találsz valakit, értesíts, légyszi!!!
Megjegyzés küldése