"Nézd, engem tulajdonképpen egészen más érdekel. Hogy van-e olyasmi itt, ami nem hipotetikus-aminek a létezése biztosabb, mint ezé a feltevésekből álló instabil anyagi világegyetemé- s megmarad-e?"
"Az egyetlen, ami ebben nem hiábavaló, a féltésünk, szeretetünk. Ha minden összeomlik, ez nem, ez megmarad akkor is. Amit érzel, nem hipotézis. A megléte mindig kétségtelenebb, közvetlenebb valóság, mint az anyagi világé."
"A mi fizikánk csak azt tudja használni, ami mérhető. Holott amit látsz, hallasz, tapitasz-minden érzékelésünk-, több: mindegyik tele van (sokféle módon) nem mérhető, pontatlan, de a tapasztalat mérhető velejáróinál hitelesebb, valóságosabb, lényegesebb érzelmi tartalmakkal. A látás: az imént tisztán láttam az itt sohasem létezett üvegajtót. Vagy a hang: behallatszott a Kálvin térről a déli harangszó...Bimbamm: pontosan mérni tudjuk a két hang hullámhosszát, a levegő által közvetített rezgésszámokat. De ezenkívül, ami nem mérhető, van ennek a harangszónak egy független ráadás-közlése, egy kicsike, kicsike kis szekszepilje- így tudom csak mondani."
"M.: Azt mondtad nekem annak idején, hogy nem tudod, mit érzel, vagyis hogyne tudnád, csak azt nem tudod, micsoda. Szerelem? Nem. Hát boldogásg? Szabadság? Biztonság? Az se. [...]
Ch.: Most is azt érzem. Nem kell hozzá semmilyen beszélő masina, hogy felidézze bennem.
M.: Ha most is érzed, akkor most micsoda? Jókedv? Elragadtatás? Vagy lehiggadás? Újjászületés?
Ch.: Nem.
M.: Új világ, új Cholnokyval? Felfedezésszerű érzés?
Ch.: Nem, nem. Egyik se. Nincs rá szó.
M.: Helyes. Nincs rá szó. Hát akkor jelöljük, mondjuk, Dzétával. Ismeretlen konstans. Kell egy nevet adnunk neki, mert azt mondtad, ennél nagyobb dolog nem történt veled soha, és nem is fog. Azt mondtad, az ember azt hiszi mindenféléről, hogy kell neki, kaviár, szeksz, lelked üdvössége, hőstettek, Nobel-díj, becsület, hatalom- aztán váratlanul kiderül, hogy tévedés. Fütyülsz az egészre.
Ch.: Ha az ember egyszer megél egy ilyen minden eddigitől különböző dolgot-hogy így érzi magát a világban-, akkor tisztázódik benne, hogy nem pénz, dicsőség, siker, rang kell neki mégsem, hanem ezentúl csakis ez az eddig nem ismert érzés-
M.: A Dzéta.
Ch.: A Dzéta. Jó, egyezzünk meg Dzétában."
", ez nem igaz. Nem lehettünk volna. A Valencia harsány vidámságában a rejtett szomorúság nem egy elrontott életé (érthetetlen módon előre megsejtve!), hanem a (tökéletesen érthető) szomorúsága egy elrontandó életnek."
"Vedd úgy, hogy egyszer csak, jártodban-keltedben, egy nem túl szép se túl csúf domboldalon, a nap közömbös órájában, hátratolod a kalapodat, és elfog egy új, soha nem ismert érzés. Nem tudtad, hogy van ilyen, megvoltál nélküle. Ezentúl ezzel kellene tovább élned, ebben. De micsoda? Nyugalom és szabadság, munka és szerelem egyszerre? Testi és lelki jó közérzet? Nem okvetlenül jó. Lehet akár közöny is, fájhat is, magány is lehet. Unalom is lehet. Unalomnak is lehet szelíd, lehet heves."
(Ottlik Géza: A Valencia-rejtély)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése