"Amíg a vonatjára vártam, mélán a vágányok között, egyszerre csak meghökkenve jöttem rá, hogy nem emlékszem az arcára. Tíz napja nem láttam, és nem tudom, milyen. Elfelejtettem. Le se tudnám írni, rajzolni. Úristen, meghülyültem? Hogy fogom megismerni a tömegben, ha befut a vonat a sok nyaralóval?- gondoltam egy pillanatra pánikszerűen, tényleg elhülyülve. De ettől észre tértem. Hát persze hogy a lényét ismerem, a senkivel a világon össze nem téveszthető Márta-valóját, és nem az arcát. - (Ami a megpillantáskor úgyis nyomban elfelejtődik: a vonásai. Átmenet nélkül megszűnik, hogy időd sincs megnézni a vonásait: a fellépő teljes "mártasága" megsemmisíti mint arcot.) És amúgy sem az a feladatod, hogy felismerd őt a leszállók közt, hanem az, hogy már a közeledő mozdony füstjéről meg tudd mondani, rajta van-e ő is a vonaton (vagy lekéste)."
(Ottlik Géza)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése