Fák

(Hollán Sándor)

(Hasegawa Tohaku)

(Sulyok Gabriella)

Határ

(Mark Rothko)

"Itt megállva, és a zuhatag fölött fehéren habzó, napfényben fürdőző síkra pillantva, ébredt Zdenko - őszinte, igaz ámulással - teljes egészében tudatára annak, hogy nem fél. Mi több: szinte egyidejűleg azt is tudta, miért kerülte el a félelem. Hisz e dübörgés alatt meg kellett volna moccannia. Ennyire mindenki ismeri magát, hogy tudja, hol húzódnak merszének és idegzetének határai, akár ijedős valaki, akár, mint Zdenko, nem. Az azonban, hogy itt ilyen összeszedetten sétafikált, legalábbis súrolta a határt, ha ugyan nem lépett túl azon. És már azt is tudta, mi tette képessé erre: valami lehullott róla, az utóbbi napok valamely nyűge, amelyet azonban még Bécsből ismert - nevezetesen, hogy a napsugárzást többször sötétnek érezte, enyhe szédülés kíséretében." (Doderer: A slunji vízesés, ford. Király Edit)

Sárga virág és Dórák

(Malevics)

Ma erről a képről beszéltem, és úgy emlékeztem, hogy a nő kezében sárga virág van. Nézem: nem az! Talán csak annyira akartam, hogy sárga legyen, persze, Margarita virágja miatt, amit magával visz, mikor találkozik a Mesterrel. Az sárga!

Éljenek a Dórák!

Vakmerőség

"Már régóta írni szerettél volna egy oly egyszerű

és áttetsző-tiszta verset, hogy szinte láthatatlant,

senki semmin nem akadna föl rajta, s talán csak

az angyalok olvasnák!... És sokat töprengtél azon,

miről is dalolhatna az ilyen vers-

még ha érzed is: bármiről-,

ám oly egyszerűen és áttetsző-tisztán,

mintha eleve láthatatlan volna..."

(Vladimír Holan: Vakmerőség; ford. Tóth László)

Képtelenség a szavakra találni. Kellene onnan látni a dolgokat, ahonnan érezhetően feltárul belőlük valami: pl. annak a gondolataiból akár, akinek vannak szavai, hallgatásai. Csak a vágyakozásból nem lesznek mondatok, de még szótöredékek sem. Kimondani, ami fontos. Ránézni a jóra, szépre, és képesnek lenni megnevezni. "Csak a súrlás, érintés kapkodó mozdulata lehetséges", de az érintés is szinte képtelenség.

Talán azért beteljesíthetetlen vágy ez, soha meg nem valósítható, mert a mindennapinál több kellene, de nincs semmi a "több" helyén. Ott is csak ugyanaz van. Ezt a midennapit úgy szemlélni, mint azt a nem létező, megfoghatatlan semmi-többet, és erről beszélni úgy, mintha létezne az a másik. Képtelenség. Marad a vágy.