(Mark Rothko)"Itt megállva, és a zuhatag fölött fehéren habzó, napfényben fürdőző síkra pillantva, ébredt Zdenko - őszinte, igaz ámulással - teljes egészében tudatára annak, hogy nem fél. Mi több: szinte egyidejűleg azt is tudta, miért kerülte el a félelem. Hisz e dübörgés alatt meg kellett volna moccannia. Ennyire mindenki ismeri magát, hogy tudja, hol húzódnak merszének és idegzetének határai, akár ijedős valaki, akár, mint Zdenko, nem. Az azonban, hogy itt ilyen összeszedetten sétafikált, legalábbis súrolta a határt, ha ugyan nem lépett túl azon. És már azt is tudta, mi tette képessé erre: valami lehullott róla, az utóbbi napok valamely nyűge, amelyet azonban még Bécsből ismert - nevezetesen, hogy a napsugárzást többször sötétnek érezte, enyhe szédülés kíséretében." (Doderer: A slunji vízesés, ford. Király Edit)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése