Fehér

(Veszelszky Béla)

(Vojnich Erzsébet)

(Vaszkó Erzsébet)

(Cy Twombly)

(Tóth Menyhért)

(Szüts Miklós)

(Szőnyi István)

(Rainer Arnulf)

(Nádor Tibor)

(Ország Lili)

(Molnár Péter)

(Malevics)

(Krajcsovics Éva)

(Kohán Ferenc)

(Hollán Sándor)

(Hammershoi)

(C.D.Friedrich)

(Frida Kahlo)

(Lucian Freud)

(Fautrier)

(de Stael)

"besétálni egy színbe
miként egy ismerős házba
ezt szeretted volna mindig
hátha ez a megoldás

hazamenni a fehérbe
miért ne?!
vissza kellene találnod mivel a kép eltávolodás

a fehértől
a kezdettől
hiszen színek kerülnek rá
ülnek szívedre

visszatalálni hajtogatod
fehérrel festeni
önmagadban gyökerezni
mint a fák

megperzselődve állni tovább
talán ez a legnehezebb
besétálni egy ismerősnek tűnő színbe
akár egy ismeretlen szívbe

miként egy házba
hátha
ez hozna lázba
miért ne?!

lehet hogy
be kéne
mindent festeni
fehérre?"
(Jász Attila: A fehér fény kora avagy a kései Tóth Menyhért-változatok)

„A kereszténység a színeket a fény látható megnyilatkozásaiként, s így Isten tetteiként szemléli. (…) A keresztény Szentháromság színszimbolikájában legtöbbször a fehér szimbolizálja az Atyát, a kék a Fiút és a vörös a Szentlelket. (…) A fehér az isteni fényt, a tökéletességet, a tisztaságot és az ártatlanságot is jelöli. (…) A római és a görög egyház hét szentségének is van színértéke, a keresztségé – fehér (tisztaság). (…)
Az alkímia színszimbolikájában a fehér a higany, az ártatlanság, a boldogság és megvilágosodottság színe. (…) A magyar népköltészet színszimbolikájában a fehér szín minden esetben a megtisztulást, az ártatlanságot és a szüzességet jelzi. Alkalmas az ártó erők távol tartására, s így válhatott gyászszínné is. Régen csak a fejedelem járhatott fehér (hóka) lovon, lakhatott fehér sátorban, viselhetett fehér süveget. Később is az előkelők színe volt.” (Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György: Jelképtár, 1996.)
S ha már a színszimbolika széles mezejére merészkedtünk: egy szimbólumlexikon címszavával még vessük egybe a föntieket. A fehéret „úgy is tekinthetjük, mint ami nem szín, esetleg a spektrum valamennyi színének egyesüléseként, a Paradicsom még töretlen ártatlanságának szimbólumaként, vagy a megvilágosodott ember végcéljaként, amikor ismét létrejön a paradicsomi állapot. Sok kultúrában fehér vagy színezetlen ruhát viselnek a papok, ami szimbolikusan a tisztaságra és az igazságra utal. Fehér ruhát hordtak az újonnan megkeresztelt keresztények, és fehér ruhában ábrázolják az utolsó ítélet után az üdvözülteket. A pápa fehér ruhájának szimbolikus jelentése: megdicsőülés, dicsőség és mennyei út; már Püthagórasz ajánlotta, hogy a szent himnuszok előadói hordjanak fehér ruhát. Az égieknek fehér, a föld alatti hatalmaknak fekete állatokat áldoztak. A Szent Lelket galamb alakjában szokták ábrázolni”.
Lehet negatív értelme is a színnek: pl. álomban a fehér ló a halál előérzete. Sok kultúrában fehér alakok a szellemek (pl. fehér asszony), „megfordított árnyak”. A kínai szimbolikában az ősz az öregség, a Nyugat és a szerencsétlenség színe. (Hans Biedermann: Szimbólumlexikon, 1996.)
(Ezt Sümegi György írásából emeltem ki, a forrást ld.: http://www.forrasfolyoirat.hu/0401/sumegi.html )



"A vakító fehér lepedőn csupán árnyképe marad, mint egy másik, kimondhatatlan világba vezető kapu." (Borbély Szilárd: Árnyképrajzoló)



"Talán itt kellene megmagyaráznom költői eljárásom, alkímiám lényegét, ugyanis én a szépen összelapátolt, söprött sókupacok között [...] úgy sétálok, akár egy kereskedelmi utazó, mint egy vérbeli sókupec (Apollinaire), mit ahogyan valóban az is vagyok, sókupec a szó szoros értelmében, ugyanis Kracsun őseim egyik ága sókupeckedéssel foglalkozott [...], Vitéz nagyanyámnak pedig egyik legnagyobb szenvedélye volt a szappanfőzés [...]"
(Tolnai Ottó: Költő disznózsírból; 138.old.)


És a sóhoz kapcsolódva Derek Jarman:

"Az egyik könyv kinyitja a másikat. Saturnus könnyei a széles, sós tengerről. A só keserű és szomorú. Sóbányák. A föld sója egyúttal a lelke is, oly becses, hogy mennyiben használod, egy csipetnyit vess a hátad mögé. A régi sóban rejlő leülepedett bölcsesség. Miután a sót megáldották, meghintette vele a szenteltvizet. Krisztus az a só, amely romolhatatlanná avatja földi porhüvelyünket. A só isteni tudás. Oly értékes, hogy drágakövekkel kirakott szentségtartó őrzi a refektóriumok asztalán. "Hintsük meg a világot sóval, de ne árasszuk el vele"- mondta Szent Jeromos."
(Derek Jarman: Chroma, Palatinus, 2010.; 19.old.)