68

(Rauschenberg)

"Mondd,- távozzon tőlem a félelem."
(József Attila)

Ősz

(Vincent van Gogh)

(Egon Schiele)
(Ezt a fát P.I.-nek küön szeretettel.)

Georg Trakl: Megdicsőült ősz

Hatalmas véget ér az év,
arany borral, gyümölccsel áldoz.
Körben az erdők csöndje szép,
bennük lel társra a magányos.

És szól a gazda: ez derék.
Ti estharangok, halkan-hosszan
adjatok a véghez is víg kedélyt.
Madárraj int elindulóban.

Ez a szeretet lágy kora.
Kéklő folyó sodorta sajkán
mi szépen jő képek sora-

nyugalmas hallgatásba tartván.

(ford. Erdélyi Z. János)

Ki tiltja meg, hogy elmondjam?!

LEVEGŐT!!!
LEVEGŐT!!!
LEVEGŐT!!!

Film 10. /Zorba táncol!

(Anthoy Quinn és Alan Bates)

(Anthony Quinn Michalis Cacoyannis 1964-es filmjében, a Zorba, a görögben)

"- Mi lesz velem maga nélkül?
- Meglátod, találkozunk még!
- Nem. Ha innen elmegy, ott marad a könyveinél. Egészségére!
- A tiedre, Zorba!
- Az istenit, Főnök! Túlságosan szeretem magát, hát megmondom. Megvan magában minden, csak egy kis dolog hiányzik. Egy kis őrültség! Kell abból egy kicsi az embernek, mer' különben...
- Különben?
- Különben mi értelme az életnek? Most haragszik?
- Taníts meg táncolni! Megteszed?
-Táncolni?! Azt mondta: táncolni?! Rajta, fiam! Együtt! Előre! Hopp! Megint! Most le. Szervusz, fiam! Főnök! Annyi mindent szeretnék mondani! Embert még úgy nem szerettem, mint téged. Hopp! Hej, Főnök, láttál már ilyen csodálatos összeomlást?!
(Nevetnek.)
- Tudsz nevetni! Akkor nevess, fiam! Odalett minden! Vígan, fiam! Vígan!"

A város peremén

(Andrew Wyeth)

(Lincoln Seligman)

(Max Klinger)

(C.D.Friedrich)

Annak a városnak pereme van, de a végtelenre nyílik. A férfiak meg-megállnak, felsóhajtva belenéznek a távolba, elrévednek. Ezekben a megállásokban, sóhajokban együtt lélegeznek a város tornyaival, mélységeivel és magasságaival. Megnyílnak és bezárulnak, kilassulnak a rohanásból. Megállnak, nem sietnek. Hisz ott vannak, benne a végtelenre nyíló, nem létező városban.

Ö-rü-lök-ne-ked-ö-rü-lök...

(Hundertwasser)

(Abban a városban, ami nincs is, mikor mindenki alszik, óvatosan kilépek az utcára.
Először a fal mellett haladok, szinte bújva, aztán megértem: senki nem lát, senki más nincs ilyenkor kint, és ha lenne sem figyelne rám. Egyre bátrabban megyek, szinte már a járda közepén. Cipőm kopogása visszhangzik a néma, alvó városban. Cél nélkül sétálok. Milyen célom is lehetne?! Ajtókon belépni? Emberekkel találkozni? Fontos kérdésekről beszélgetni? Jönni és menni? Intézni a hétköznapok életben tartó semmiségeit?
Ezen az éjjelen, a cipőm koppanásainak ritmusára ringatózva -mintha zenére-, egyre csak ez jár a fejemben: ö-rü-lök-ne-ked-ö-rü-lök-ne-ked-ö-rü-lök...
Minden valóságos városban édeskés közhely lenne ez. Unalmas érzelgés. A többiek félve és undorodva kapnák el a fejüket, hiszen kit érdekel a másik öröme.
De abban a városban, ami nem létezik, a levegő időnként sóhajokkal telik meg. A levegőben szép szavak és álmodó nők repülnek céltalanul. Ott sétálok, gyorsuló tempóban, szabadon, nagyokat lélegezve, és szinte már kiabálom, hiszen ott senkit sem zavarok ezzel:
Ö-RÜ-LÖK-NE-KED-Ö-RÜ-LÖK-NE-KED-Ö-RÜ-LÖK...)

"Madarak voltunk..."

(Ország Lili: Aranymadár)

"A madarak sok olyan képességet őriznek, amelyek valaha talán bennünk is megvoltak. Mivel mindig körülöttünk vannak (konkrétan épp a fejünk fölött), lényüket tekinthetjük egyfajta jelnek, jelzésnek is: arra való felszólításnak, hogy ne feledkezzünk meg a valamikor bennünk is működő, madarakéhoz hasonló képességeinkről." (Boldizsár Ildikó: Meseterápia; 366.old. Magvető, Budapest)

"...a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,
társukként megölelnek és megint
messze szállnak."
(Weöres Sándor: Ars poetica - idézi Tandori Dezső: És megint messze szállnak)

43

(Nicolas de Stael)

"Боги, боги мои! Как грустна вечерняя земля! Как таинственны туманы над болотами. Кто блуждал в этих туманах, кто много страдал перед смертью, кто летел над этой землей, неся на себе непосильный груз, тот это знает. " (Михаил Булгаков: Мастер и Маргарита; М.Б. Избранное; стр.366.)

"Istenek, isteneim! Milyen gyászos az estébe borult föld! Milyen sejtelmes a köd a láp felett! Aki bolyongott ebben a ködben, aki sokat szenvedett halála előtt, aki repült földünk felett, erejét meghaladó terhet cipelve, az tudja mindezt." (Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita; ford. Szőllősy Klára; Európa Kiadó 1981. 512. old.)