Gyerekszáj2

Peti öt évesen ezt írta: "A világ mindenből való kincs."
Én is szeretek erre gondolni, amikor- amúgy- nem látom a világot, meg a kincseket.

gyűjtögetés kontra földművelés

Ja, én is ezt teszem éjjel-nappal. Bár azért nem teljesen ugyanaz, a készen kapott produktumok valaki másnak a fényjelei. És néha nő bennem annak a vágya is, hogy most aztán PONTOSAN azt kéne kifejeznem, ami belül olyan "jó keserű". A fotózás érdekes átmenet: saját is meg nem is. Abban a megtalálás az alkotó mozzanat. Formálással (saját előhívás, szoftveres matatás) lehetne igazán az enyémmé tenni. Ahogy az olvasást is azáltal, hogy írok róla, legalább az élményt körüljárom. Valahogy CSINÁLNI szeretném már, nem csak befogadni. A te kérdésedhez visszatérve: csinálj, mondjuk egy olyan bemutatót, ami mások fotóival (azokat alapanyagnak használva) ad vissza valamit belőled. Adj neki címet, tegyél bele szavakat, zenét, aztán szépen küldd el nekem! :)

alkotás-fényjelek

...és lehet, szerinted az is alkotás, ha az ember keresi ezeket a "fényjeleket"?Ha egyszerűen felfedezi, valahogy rögzíti őket?Mindegy, hogyan: leírja, lefotózza, lefesti, vagy összegyűjti?nekem ez a vágyam régóta, ezt csinálom folyton: gyűjtök.

az alkotásról - még

Tudod, az is baj, ha valaki annyira reflexív, mint mi. Na jó, mint én. Nem szabad szegény múzsát az első percben hasba szúrni, mondván, hogy ebből sem lesz semmi jó, már most látszik. Ez is gőg. Hol van az megírva, hogy nekem nem szabad alább adnom Ottliknál?! Az alkotás elsősorban nekem kell, hogy jó legyen. Engem vezessen el valahova, éltesse bennem a most épp kihalni készülő "izét". És nem kell arra számítani, hogy ez bárkinek is mond majd bármit is. És nem szabad megsértődni, ha rossz az eredmény. Törvényszerű. Nem vagyok Ottlik. De attól még nem kell elnyomni magamban az alkotó impulzusokat. A reflexivitást csak arra kellene használni, hogy egy-egy mű végén ne higgyem azt, máris aranykoszorús lettem. És ne akarjam ezzel terhelni a jónépet. De attól még alkothatok! Szerényebben kell hozzáállni...

Fény

(Sajnos) mindenről mások gondolatai jutnak eszembe...

Jász Attila:


[Rainy Window


ázik a vonatablak s benne a folyton változó kép
ázik a bodzavirág otthon biztosan rég
itt csak a poros kaktusz int tüskésen fityiszt


ázik az akácvirág hogy illatosabb lehessen az ég
törött pálmaág zörög a zápor veri a vonatablakot
ázik a mező itt prérinek hívják


gyógy és gyomnövények borítják otthon
jó és rossz füvek itt
fázom már én is az átkozott vonatablakban


tengersós könnyem csorog
belül mégis csontszáraz vagyok
ott él még a remény


a por fölött rezeg vibrál
egy szerény kis napocska
gyenge fényjel



Ha épp jobb állapotban vagyok, ezt a fényjelet keresem.


Fényből van szín és árnyék,
lassan járni, ülni: örülni, ha látom.


(Bálint L. képe.)

rács, kapu, tér

Azzal kezdődött, hogy megnéztem, szebb lesz-e disztichonban mindaz, amit amúgy ritmustalanul unalomig ismerek már. Hát nem lett lényegesen szebb, legfeljebb rövidebb. Antik formában kéne mindig nyafognom, az kevésbé fecsegős.

Hit, becsület, felelősség; bátor, hetyke szabadság!
Elhiszem, elhitetem. Rácsok közt, egyedül.

Később (vizuális impulzusokat keresgélve) találtam két fotót. Egymás mellé teszem őket, hogy emlékeztessenek, rajtam múlik, milyennek látom az utat, amelyen járok. Hogy látom-e az utat egyáltalán...

Próba

Jó, legyen.De milyen az, ami vidám és kreatív?Igyekszem, de nem biztos, hogy menni fog.

Mindenesetre itt egy helyes, vidám "királylány", mert én is "tisztán emlékezem..."

Baj van?

Szép kérdés, mély és gondolkodásra ösztönző.
Első körre (a short talk-ok világában) rávágnám, hogy dehogy, miért lenne, de ha aztán engedek a gondolkodás kísértésének, ingerem támad válaszolni rá.
Különös baj nincs. Nincs nagyobb baj, mint bármikor. Ha egyszer a nyakamba esne egy igazi baj, nosztalgiával gondolnék vissza azokra az időkre, amikor még az volt a lagnagyobb problémám, hogy nem látok perspektívát az életemben. Amikor még azon kellett keseregnem, hogy minden hónap ugyanazokkal a kilátástalanságokkal köszönt be, mint az előző. Amikor még az kínzott, hogy a szabadságomnak nyoma sincs, "kezemen-lábamon lakat".
Nyugodt, szabad életet szeretnék egy szép tájon, félelem nélkül. Szeretném, ha volna erőm befelé figyelni. Szeretném, ha nem kellene magam polgárnak látnom, hanem teljesen ember lehetnék. Nem jó, hogy tört szám lettem, amikor én egésznek érzem magam. Baj, hogy azt hiszem, igazságos világban kellene élnünk. Honnan veszem ezt? Hogy jutnak eszembe ilyen giccses hülyeségek, amikor ez ellentmond minden logikának? Miért fáj, hogy kiszipolyoznak, miért sír bennem az örökké naivan álmodó gyerek, hogy megbántották?
Mondd, baj van? Talán nem igaz, hogy itt a szenvedés belül, ám ott, kívül a magyarázat. Talán épp fordítva van: minden magyarázatot belül kell keresni. A lustaságban, ahogy elfogadtam a gyermekkoromban belém ültetett viccesen ábrándos értékrendet. Abban, hogy nem vagyok elég radikális a világgal való szakításban: se vele, se nélküle, két szék között a pad alatt, vagy, szebben szólva, két úr semmirekellő szolgájaként...
Ahogy a héten mondta valaki: "pannon puma, szügyig sikerben". Rugaszkodjunk el a konkrét jelentésrétegektől, felejtsük el a politikát: ez jó metafora a mai közérzetemre.

"Lévén arányérzéke, beindítja az irónia gépezetét." Nem, nincs baj. Miért lenne?

Fura, hogy semmire nem reagálsz.Baj van?

Mostanában: könyvek

Mostanában csupa nagyszerűt olvastam. Olvastad Bikácsy Gergely Saját Róma ; Tolnai Ottó Pompeji szerelmesek c. könyvét?
Megvagy még?

Itthon vagyok betegen, szeretnék kikecmeregni ebből a nyűglődésből.Nézegetem a kedvenc képeimet, tapogatom a kedvenc könyveimet: egyelőre semmi változás.

Te hogy vagy?

Hol a baj, Homérosz?

Pénteken volt egy beszélgetés, és fontossá lett, mert magam számára is váratlanul végre megfogalmaztam valamit abból, ami egyszerre tölt el szomorúsággal és lelkiismeretfurdalással. Hogy miért is nem jó nekem, amikor pedig jól kellene éreznem magam.
Arra jutottam hogy az a baj, hogy én lefelé szeretek ásni, mélyen bele a művekbe. Csak abba, ami fontos (a banalitás határán: élő kérdésre felel, az én kérdésemre, arra, ami most foglalkoztat), és annyira mélyre, hogy az a számomra eseménnyé legyen, az én életrajzom részévé váljon. Derüljön ki valami rólam és az életről, legyen valósabb a valóság, egy ténnyel gazdagabb a szellemi világ(om).

És erre nincsen módom, erőm, időm. Széltében kell terjeszkednem, olyan kultúrtörténeti tényekkel kell foglalkoznom, ami minden bizonnyal sokaknak lényeges volt, és talán ma is van, akinek fontos, de nekem "itt és most" mégis lényegtelen. Mi több, szellemi teher, cipelni való súly, erőpróba.

Kapaszkodó

Kapaszkodókat keresek, ezzel töltöm a maradék időmet.Képek, könyvek, emberek-mindig.Köszönöm, a fák is fontosak.Neked is kitartást kívánok.

És boldog születésnapot!

újra ugyanott

Hát most megint erő kell, férfias kitartás. A kreativitás őrzése, a magánszféra óvása, önvédelem. Neked is, magamnak is ezt kívánom. Zöld fákat, kék eget, szívdobogást.

Végre!

Végre ma megéreztem, hogy vége lesz az évnek.Nagyon megörültem neki.

A mai napot mi is a kultúrának szenteltük: ma volt a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntője. Ez egy nagy verseny általános iskolásoknak, iskolai fordulóval indul, aztán jön a kerületi, ahonnan minden évfolyamról 1-1 gyerek jut be a fővárosira. A fővárosit Rákosligeten rendezi minden évben az az iskola, amelyik a versenyt elindította idén 10 éve. Onnan évfolyamonként 3-3 gyerek jut be a döntőbe, ahol a megyei fordulókból és a határon túli selejtezőből bejutott gyerekekkel mérkőzik meg. Na, ez volt ma. És Annus 6. lett az évfolyamán. Nagyon büszke vagyok rá. Elképesztő érzéke van hozzá, én csak csodálom. Annyira örülök, hogy engedte magát felkészíteni!

Az egyik tanárnő hasonlata, sajna nem az enyém (bár már szinte magaménak érzem), hogy ő a bokszoló, én csak az edző vagyok. Tudok neki segíteni, hogy nyerjen, de sosem tudnék úgy bokszolni, mint ő. Hát ez az. Mindig megilletődöm, amikor látom, hogy szerelmes magzatom egyes területeken mennyire tehetséges. És fura érzés: "belőlem" lett és több nálam. Jó, hogy valami magamnál értékesebbnek a forrása lehettem. És ez most persze nem csupán (és nem elsősorban) a helyesírásra vonatkozik. :))

Ma gyereknapoztunk, közben két kiállítást is megnéztünk:a Hopp Ferenc Múzeumban a Tus és Tao c. kiállítást, de jobb volt Minyó Szert Károlyé a Millenárison.Fotók speciális módon átalakítva, ettől olyanok, mint a festmény:pasztellek, finomak, nekem fák, biciklik, J. Attila köteteiben is vannak tőle képek.Jó volt.Kuturnij gyeny...

kövek

Igen, bár nem mondhatnám, hogy felemel. Inkább lehúz. De hát ez olyan "felhasználói" szöveg, nem "esztétikai" megközelítés. Mint az "egészséges" (értékes) és a "finom" a kajával kapcsolatban.

Nagy öröm: lett egy jó mindmapping szoftverem. Szeretem ezt játszani, segít a gondolkodásban és gyakorlati haszna is van: a szabad (nem-lineáris) anyaggyűjtés után könnyen lehet az adott téma logikáját létrehozni. Most azt játszom, hogy jó ingyenes online szolgáltatásokat gyűjtök, ha kész, ideteszem, remélem, szép színes lesz.

Élsz még?Érettségi?Én ma fejeztem be a kisérettségit, tegnap a nagy javítását.

Amúgy: én is kicseréltem a háttérképet, mellékelem a mostanit: persze a japános kedvencek közül való.Tetszik?

Ma végre láttam a Füst című filmet, amit Paul Auster írt, Wayn Wong (jól írom?) rendezte, és van ennek egy párja is, az Egy füst alatt c. film.Édes, kedves, Jim Jarmush többször megidézve, pl. Tom Waits zenéje által, szóval ez igazi jó élmény!

Tegnap volt egy roppant érdekes élményem, éppen a nézéssel, észleléssel kapcsolatosan.Egy kísérletben vettem részt, amiből megtudtam, hogy pár másodperc alatt milliószor változtat a nézésem irányt, bejárom az egész képet, gyakorlatilag csak a két jobb szélét , és az alját nem figyelem meg.Az is fura, hogy egy figuratív és egy nonfiguratív képet ugyanolyan intenzitással pásztázok végig.Élveztem, a lány is helyes volt, aki a kísérletet végezte.
Olvasok egy könyvet, teljesen véletlenül találtam, Baricz Kati írta, aki fotós, és szép és érdekes könyvecskéje van, amiben fotózásról, kertről, mindenféléről ír,ami egy naplóba belefér.

Ó, igen!A képek...Órákig ülök előttük, ez az, amit nem tudok kihagyni sosem.Vannak kategóriáim, azokat bámulom, és gyűjtöm hozzájuk az újakat.Pl. a japánaimat, de vannak vizek, kövek, fák, padok, biciklik, emberek, tárgyak, helyek, mindenféle.Ez a kép szép, jó színe van.A szabadságot én még nem érzem, de én elmondani sem tudom, hogy mirt épp az a kép hat rám,amit órákig bámulok.Jó, ez így nem pontos, de a képekre kevésbé vannak szavaim, mint a szavakra.

szabadságfok

Érzékelhetően nő a szabadságfokom. Az asztal háttérképét ma erre cseréltem. Rád nem hat jól?

A képekre tényleg közvetlenül reagálok: lehetek bármilyen álmos éjjel, világosan érzem, ha egy kép, amit látok, az "enyém". Aztán később, ha kialudtam magam, azt is meg tudom már mondani, miért éreztem úgy. És mindig valami nagyon egyszerű (archetipikus ) tartalom van a háttérben. Valami olyan, ami épp csak a szemem nem bökte ki, de ahhoz, hogy meglássam, kellett az adott kép. Mint valami katalizátor.

Most tehát tágul a tér, melegednek a napok, közeledik a szabadságom perce.

Szia!
Jó volt ez a Gödöllő, bár ülve elalszom, de nekem megérte.És te hogy érzed?

... holnap pedig

A Dunán lesz:
19:00

A barátkozás lehetőségei; 2006
magyar tévéfilm
operatőr: Lovasi Zoltán, Markert Károly
forgatókönyvíró: Can Togay, Ferenczi Gábor
rendezte: Ferenczi Gábor
Egy szálloda, egy benzinkút, egy országút. Egy sofőr, egy vendég, egy pincér, egy hotelportás, egy nő. Látszólag véletlen találkozások. Sorsok. Bodor Ádám novellái egy filmben.

Tarkovszkij!

Ma lesz a Nosztalgia!!!!

Nem is néztem meg egy ideje a blogot, azt hittem, kapok értesítést, ha új bejegyzés születik. Erre ma rákattintok, és itt vagy, azaz voltál: már öt napja.

Radnóti van műsoron, a gyengém. Annyira tetszik, hogy néha úgy érzem, szinte magamat adom ki, amikor róla beszélek. Valaki tavaly azt mondta, azért tényleg jogos, hogy József Attila az "aranyérmesek" közé került (életművek), míg Radnóti csak az "ezüstérmesek" között kapott helyet (látásmódok?). Igen, J. A. számszerűen több "remekművet produkál". És amikor ő volt terítéken, akkor az ő sorai fájtak. De Radnóti nekem mégis pótolhatatlan. Épp azt írja meg, ami nekem minden nap élő kérdés: mit tehetsz egy agresszív világban? És hogy igen, vannak helyzetek, amikor a helytállás többet kell, hogy érjen az életnél. Ráadásul minden nagyzolás nélkül, csak úgy "kimondja" ezeket a dolgokat, mint valamit, ami magától értetődik. A Sem emlék, sem varázslat például egy az egyben az én életérzésem. Az Erőltetett menetbe mindig beleborzongok. Az Ikrek haván pedig bombabiztosan elsírom magam, bárhányadszor olvasom.
És akkor alig merek belegondolni, hogy most Ottlik jön. :))

Fura hangulatban vagyok:kellene beszélgetni, érezni szeretném, hogy még nem tompultam el teljesen, de egész nap csak tengek-lengek, tapogatom a könyveket, terveket szövögetek, de tudom, hogy nem lesz ebből sem semmi.

Talán most sikerül belépnem, kár, hogy az angollal hadilábon állok..

Kezdjük

Hát akkor kezdődjék a nyílt levelek sora.