(J. Pollock)Napok óta absztrakt expresszionisták és "hasonlók" képeit nézegetem. Lenyűgöznek ezek az aligszínek, aligkompozíciók-aligképek. Mégis magukba sűrítenek valamit, ami tetszik nekem, ami épp a megszólalás, látszás/láttatás minimumával közelebb van hozzám, mint a kerekre, harmonikusra csiszolt látszólagos teljesség ígérete, illúziója, akár zenében, akár képen, de legfőképp az irodalomban.
Legyen a minimum kívül, de mögötte érezzem a doboló, üvöltő, fájó, simító, gyengéd teljességet, vagy annak a hiányát, a hiány tudatát. Nem kell az illúzió! Elég!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése