Saját

Első képeim. Ők az elsők, ezért szeretem őket.

(Kálmánchelyi, Végh)

A Libiomfit már láttam, de másik három Kálmánchelyi-Végh-Stefanovics-filmet előbb néztem meg. Zseniálisak!

Megjelent

Megjelent Tandori Dezső könyve Szép Ernőről. Már az enyém! Helyes a könyv is, és ezt a két nevet egy borítón látni, amúgy is nagy öröm.

Nyár

Holnaptól szabadság!!!

Ismét

(Guczó)

Falak: a zárkózottságé. Szürke, fekete, fehér színek; a tetők ritmusa, szinte kormossá égett múlt. Kik laknak itt? Kik vannak otthon ezek mögött a falak mögött? Szép ez a párás, nyirkos ridegség. Már jobban hiszek a zártnak. Várni a megnyílásra, örülni, ha megtörténik.

Tegnap ismét jó beszélgetés.

Lábass

(Lábass Endre fotói)

Még mindig a tegnapi élmény hatása alatt. Lábass műterme, az ember, a hely szelleme, körben a képek, tárgyak, azóta a fotói...Mindez lenyűgöző.

Fönt

(Lábass Endre)

Ma voltunk Lábass Endrénél az Egyetemi Könyvtár kupolájában, a műtermében.

Fönt.

Körben a képei, félig egymás mögé bújva csöndben figyeltek bennünket. Félhomály, meleg, alattunk a város. Lábujjhegyen jártam, mert néhol már beszakadt a padló. De ez illett a helyhez és az emberhez is: a csönd, az óvatos léptek, a magasság.

Dóri mondta: "Ehhez képest lent hideg lesz." Nem csak a hőmérsékletre gondolt.

Twombly-Tolnai-Tandori

(Cy Twombly)

"S már be is akartam fejezni a Twomblyval való foglalatosságot, amikor asztalomon egymás mellé került katalógusa és egy folyóirat, amelyben nemrég egy Szép Ernő-írást olvastam. És megvilágosodtak előttem a dolgok (firkák). Utólag, lám, megleltem a módszert. Meg, hisz a Szép-életmű az a szint, amelyről ezeregy átjárat lehetséges Twomblyhoz, hisz minden egyes Szép-szó arra a bizonyos twomblyi minimumra törekszik, az a minimum maga, hisz ilyesmire nem lehet törekedni." (Tolnai Ottó)

Én pedig olvasom Tolnai esszéit, felbukkan szeretett Twomblym, hozzá kapcsolva imádott Szép Ernőm. A Tolnai-szöveget olvasva, persze, Tandori Szép Ernője jár a fejemben, és az ő képzőművészeti tárgyú írásai. Szeretem, amikor minden és mindenki, amit/akit szeretek összeér.

Vizsga

(Marcel Duchamp)

Legyen jó! Sikerüljön! Legyen kerek! (Kerék...:)

Transzparencia

(Vancsó Zoltán)

"Mintha az ember nem azért nézne ki az ablakon, hogy lássa, mi van odakint, hanem hogy az ablaküveget figyelje- a transzparencia is átrendezi a világot." (Földényi F. László)

Fehér

(Hollán Sándor)

"A vakító fehér lepedőn csupán árnyképe marad, mint egy másik, kimondhatatlan világba vezető kapu." (Borbély Szilárd: Árnyképrajzoló)

Ide! Most!

Álom

...és akkor ott találtam magam a folyosón. Kétségbeesve kerestem őket, bekopogtam egyik ajtón a másik után. De senkit nem találtam meg. Szomorú voltam. (Szomorú vagyok.) Miattuk tettem meg a hosszú utat ebbe a távoli, szürke, óriási, kedves városba. Miattuk szerettem a város mocskát, a tömeget, a zajt.

Egyre elkeseredettebben zörgettem az ajtókon, míg végre az egyik résnyire kinyílt. Ott állt valaki: egy új ismerős (barát), aki nem abban a városban él. Nem az övé az a hely. Megtudtam tőle, hogy a régiek elköltöztek már. Nem érdemes keresni őket.

Most ott van az, aki kinyitotta az ajtót. Beköltözött, berendezkedett. Már ő van otthon abban a házban (az álmomban).

De a régiek hiányoznak. Hova mentek? Mi lett velük?

A lélekről szőtt képzeletekben...

(de Stael)

"A por, amely rajta van az előtte lévő felületen, és amely, amíg sértetlen, éppen olyan, mintha maga lenne mindaz, amit elfed. Amíg fel nem sérti egy véletlen vagy szándékos mozdulat, olyannak tűnik, mint a dolgok része. Pedig ez semmiképp sem lehet így. Mást jelez az, hogy a sötétség tömbszerű, az éjszaka gránit vagy efféle, a tökéletes éjszakára igaz ez, amelyben nincsen semmi, ami nem sötét és nem éjszaka. A képzeletben lehetne ilyen, a lélekről szőtt képzeletekben, amelyek tökéletesek, mert nincsenek, a semmiben vannak, ahol minden ugyanúgy van, ahogy a vanban, az itt és az ott, ami egyszerre tökéletes."

(Borbély Szilárd)

Találkozás

(Brauner)

"Onnan néz, ahol a látás összezáródik. Ahol összefutnak a tekintetek. Ahonnan kinéz, ahol kilép, mögötte marad az, amiről már nincs módja meggyőződni, hogy micsoda. Két oldalt, egészen közel hozzá, ott van valami, ami semmire sem emlékeztet. Nyomasztó szorításából mindenképp ki akar szabadulni, de még hátra van az a lépés, amellyel mindezt megteheti. Ahol megoldódik ez, és elrendeződnek körülötte, ahhoz ki kell lépnie, mert az már a kint lesz. Pontosabban az előtt, ami most mögötte van, és teljesen ismeretlen, mert nem ismerhető, és ami mellette van, de csak a nyomasztó jelenléte van ott, és ez el is fedi teljesen."

(Borbély Szilárd)

Találkozás B.Sz.-dal. Remek. Naponta kellene...

Angyalos nap

(Horváth Kinga)

"Jász Attila: Kétlépés

Két lépés. Csak két lépésnyire van
az a törött szárnyú angyal.

De hiába lépek még egyet.
Egy szürke kis veréb fürdik a porban.

Aztán még egyet lépek. Leguggolok.
Csak száraz faleveleket piszkálgat ott
a szél."

Ma délelőtt kaptam egy tündérkét és egy angyalt egy tanítványtól, délután pedig az Angyalfogó című új J.A.-kötetet, Kun Fruzsina csodás illusztrációival.

Ez egy angyalos nap.

Kiszállni

Mikor a házak sora között fölnézek a szürke égre, nem esik rám az eső. Megvéd az ablaküveg.

De ma szeretnék kiszállni, odatartani az arcomat: hadd csorduljon végig rajtam az ólmos, olajos víz. Áradjon el, lepjen be, áztassa el a kezemben lévő papírt, cafatokká, fehér foltokká olvadjon szét, nyoma se maradjon, csak a tüdőmbe tóduló benzingőzös, az esőtől fölázott, ürülékszagú levegőt akarom belélegezni, mélyen és lassan: tudni, érezni akarom a szagokat, a vizet, látni a fekete házakat, a megnyíló égsávot. Hiába már az óvatosság.

Ma ki akarok szállni.

Biztos jel

(Molnár Péter)

"hiánya biztos jel
hogy él még
bennünk a remény
kemény

munka ez is megint
motoszkálni kicsit
araszolni
a csönd térképein"
(Jász A.)

Motoszkálok, araszolgatok, tekervényes, ingoványos labirintusban járok. Szép fehér vidék, nyugalmasnak tűnik, de időnként nincs türelmem megkeresni a széleket, a kiutat, inkább lefelé tépek, szakítok. Úgy sem jutok ki. Hova is kijutni.

Tudom, hiánya biztos jel, hogy van remény. De jobb lenne, ha jelenléte lenne biztos.

Közel!

Mindig hiányzik valami.
Mikor ott van, akkor is.
Megfogom, szorítom: a markomban nincs semmi. Illúzió.
Mikor ott sincs: még a szorítás hiábavalósága is tartalomnak tűnik.
Melyik jobb?

(Legyen csak közel!)

Monologizálni minek.
Mintha fontosak lennénk, magunkkal törődünk.
Mondani befelé, hallgatni a semmit-
Másokra várni.

Blablabla...

Irónia

...hogy nem ironikus a Quimby?!

Az irónia az egyetlen esély ennek az összezavarodott, zűrzavaros világnak az elviselésére. Az irónia föszakít, hasít, a repedéseken át pedig valamit beenged, amitől kibírhatóvá válhat a kibírhatatlan. A patetikus stílus megidézése manapság maga az irónia. Keserű játék.

Ugyanakkor, talán az sem baj, ha nem mindig ironikus az ember. Sőt. Igazán csak akkor tudom hitelesnek tartani a megszólalást, ha nem egysíkú, nem mindig idézőjeles, nem csak szétszakít, föltép, hanem betakar, megóv, gyöngéden megsimít: és ezt szívből komolyan is gondolja.

Szóval az sem baj, ha időnként sírnivalóan közhelyes, idézőjel nélküli a szöveg és a zene.

Tegnap éjjel

"Ma éjjel a semmi sem olyan, mint amikor olyan, amilyen..."

Tegnap Quimby koncert: élmény. (Holnaptól ismét lehet folytatni a birkózást.)