"Ernő úr"

Szép Ernő: Október

Az utcán a szél, a szél végigszaladt
Hintál még a lomb az ablakom alatt

Egy-egy levél hull a járda szélire
Emlékszem, emlékszem, nem tudom mire.

Arc

Leírom, átfirkálom, keresem a pontosabb szavakat, kifejezéseket, de reménytelen, nem érem el így sem. Szeretném leírni az arcot, az apró rebbenéseit, az izmokat, ahogy megfeszülnek- elernyednek. A száj ívét, a mosolyt, aztán az elzárkózást. A bőr sérüléseit, a hegeket. A szem felfénylését, majd a befelé fordulást.

Meghatározni azt a valamit, amiért egyáltalán fontos keresni a szavakat. Hátha a látványban ott a lényeg, valami a titokból megfejthető.

Hátha így közelebb jutok. Hozzá. Magamhoz.

Hiába minden próbálkozás. Kezdek hozzászokni. Legyél te leírhatatlan, meghatározhatatlan reményem, hiányom.

Menni

Tandori Szép Ernő-könyvében verseket idéz, majd közbevetéseivel értelmezi őket: "közbevetéseimmel irányokat találni-találgatni a megismeréshez, megismertetéshez".

Közbevetések, ez jó, gyakorlatilag ezt teszem én is: közbevetéseket fogalmazgatok, ügyetlenkedve a szavakkal.

Sz.E. szövegeiről mondja: "parányi terjedelmű végtelenségmegragadás"-ó, ez tetszik, végtelenség sűrítve a legkisebbe, formátlanság a megformáltban, paradoxonok, szépek..., Szépek.

"Ahogy ő adta kötetei címét-vagy kapta, mikor hogy-, sok semmi, sok minden van itt nála jelen a prózai művekben, ákom-bákom, élet-halál, irka-firka, kenyér...vagy csak hónapok, az ősz...a magány...a rejtekezés...a látszólag lágy anyag váratlan keménysége, metszettsége, végletessége és végtelensége. Az van itt jelen."(TD.)

És a legszebb: "Mire megyünk a kérdéseinkkel is? Mire megyünk akár azzal is, hogy a végsőkig elmegyünk?"(TD.) Elmegyünk...megyünk, haladunk. Csak nézni a dolgokat, csak megfigyelni, várni. Ülni egy padon egy fa előtt, nekidőlni az érdes törzsének, támaszkodni kényelmetlenül akár, kicsit lenni, csak ott lenni.

Sz.E. verseiben sok a jövés-menés, séta, járkálás. "Annyi menés van Szép Ernőnél! Nehéz a megállás. Ahhoz bizonyosság kéne."(TD.)

Bizonyosság? "A kulcsszó- a bizonytalanság", igen: bizonyosság a bizonytalanságban.

A tegnapi séta.

Szempillantás

Szeretném időnként, megrészegülve a kimondhatóság szabdságától mondani a nem-mondhatót.

Becsukni a szemem egy pillanatra, hogy a többiek észre se vegyék az egészet: abban a pillanatban megtenni azt, amit szeretnék, amit jó lenne, amiért egyáltalán érdemes. Egy szempillantás alatt megkeresni egy régi emberemet, akármerre jár: vele lenni. Ugyanabban a pillanatban állni a tenger mellett, hallgatni a végtelen zúgását. Filmet forgatni: lassút és unalmasat: fákkal, padokkal, közeli felvételekkel az emberi bőr pórusairól, megfeszülő és elernyedő izmokról. Moszkvába menni. Érezni a hideget, szorítani a havat, amíg égni, fájni kezd a kezem, és örülni ennek, mert érezhetem. A süppedő, mély hóba lökni valakit, hadd érezze ő is, milyen jó ez a hidegség. Fázzon. Érezze. Akkor, de csak akkor, egy pillanatra átölelni.

Cered

Három nap Cereden, ahol két éve először volt kamera a kezemben. Szép. A fából készült kerítések, a régi kutak, az a zöld szín, amit én "Cered-zöldnek" hívok, a kertek, virágok és a fák, a tavak.

Ha én...

(Balla András)

Szép Ernő: Ha én azt tudnám

Ha én azt tudnám ki a legszebb,
Ha én azt tudnám mi a legjobb,
Ha én azt tudnám merre tartsak,
Ha én azt tudnám mitévő legyek.

Ha én azt tudnám min örüljek,
Ha én azt tudnám mért sóhajtsak,
Ha én azt tudnám minek élek,
Ha én azt tudnám hogy mi lesz velem.

Fontos

(El Kazovszkij)

Fontos.

Ami igazán fontos. Amihez viszonyítani lehet a dolgokat.

Ami igazán fontos, olyan, mint a fa: áll érdes kérgével; megvan, hozzá lehet dőlni, át lehet ölelni, érezni lehet, tapintani. El lehet bújni az árnyékában. Ülni lehet mellette egy padon, elgondolkodni, nézelődni, olvasni, találkozni másokkal, beszélgetni- miközben ott áll mögöttem, ami fontos. Van, hogy fáj az érdesség érintése, de akkor is, mindig a legjobb, hogy VAN, hogy közel lehetek hozzá.

(Tegnap meghalt El Kazovszkij.)

Fák

(E. Schiele)

"Nehezebb? Könnyebb? Megy az. Vissza kell fordulni magadban a dolgokhoz. Hogy is volt? Számba kell venni, jól megnézni újra, gondosan és folytatólagosan, s a legjobb csak mélyen magadba szállni, ügyelve, hogy semmire se gondolj lehetőleg, csak állj meg mozdulatlanul, mint fa az erdőn. Meg kell fognod valahogy a dolgot, ember, és ha az értelmeddel ez lehetetlennek bizonyul, hát próbáld nagyobbal, az egész valóddal. Amivel létezni kezdtél.

Ha fa vagyok az erdőn, gondolta Medve, akkor az érdesség a törzsömön a kérgemen: jó durvaság. Állok mozdulatlanul a fák közt, tudva az igazat azelőtt nem látott dolgokról."

(Ottlik Géza)

Tábor ufókkal

Túl a médiás táboron. Remek volt. Sok kellően okos, helyes, őrült gyerek. Ismét fönt L.E.-nél. Nagy találkozás R.A.-sal. Forgatás.

Báb

A marionettbáb, hogy kilépjen a fénybe, hogy megtudja, mi van a világban, elszakítja a zsinórjait, ám ettől meghal és kidobják. Dóri története.

Ma én is megkötözött bábnak érzem magam, akit zsinóron rángatnak: újra és újra ugyanazok a tévedések ismétlődnek.

Emberfüggés.

Zsinór.

Zárva

Ma a Király utca környékén sétáltunk, jó volt néhány remek apróságot, szépséget látni. Pl. ezt a Buddhát. Ült lecsukott szemmel a rácsok mögött, be-és kizárva, a tükröződések végtelenjétől elrekesztve.

Fölösleg

(Mit tegyen az ember a fölösleggel?)

Szorítom szemem, szám: nehogy kitudódjon.
Ökölbe a kéz, nehogy megmozduljon.
Futna a láb: gyökerezzen földbe.
Kinyúlna a test, maradjon csak görbe.

Hiába minden: keret, rend- mind nem érnek semmit. A formátlanul létező erősebb náluk.

Mint a kő

"Nem fájni, nem remélni, csak lenni mint a kő,

a víz, a szél, a lét osztatlan mámorának
része? Akarsz-e, mondd?" (Rakovszky Zsuzsa)

Mikor áttetszőek a tárgyak, nem hallatszik a zene, fénylik, de tompa a nap; mikor patetikus a semmi, a várakozás. Mikor jó lenne mozdulatlanná válni, nem fájni, bizonyosnak lenni, hogy láthatóvá váljék a nem látható.

Fénykép

"...a fénykép nem csupán kép (mint ahogy a festmény is kép), nem csupán a valóság értelmezése, hanem nyom is, a valóság közvetlen lenyomata, akár a lábnyom vagy a halotti maszk." (Susan Sontag)

Nagy élményem a fényképezés. Mindig is szerettem a képeket, és a kamera életem legnagyobb élményei közé tartozik. Most a fényképeknek örülök. "A kép jóbarát". A szavak összezavarodnak, a képet ki kell választani, be kell keretezni egy szelet valóságot: nyomot kell hagyni.

"Hagytam egy nyomot a blogban"-írta egyszer valaki.

Mások nyomában járok. "Lelki cipőtalpaimat időnként(...)az alábbi, tünedező(...) lábnyomokba illesztgettem(...)"-írta Jász A. Az ellenállás formái végén, fesorolva számára fontos emberek nevét.

Nyomodban járok. Követlek. Nyomban ott vagyok. Nyomtalanul eltűnsz.

Nyomtalanul eltűnök.

Kapcsolódások

Szigligeten láttam meg ezt a fát. Valaki türelemmel, ráérősen rakosgatta föl a gallyakat. Elképzeltem magamnak. Ez tetszik.

Kapcsolódások: a legfontosabbak. Régiekkel, újakkal. Tőlük érzem, hogy érdemes megszólalni. Ha nincs kihez beszélni, jobb hallgatni. De a "néma gyerek" szavát is szeretem, mert a jelenléte, gesztusai sokszor többet fejeznek ki, mint a sok kerge beszéd. Bizonytalan vagyok? Lehet. A leginkább a szavak miatt vagyok az. Sokszor nem azt mondom, amit szeretnék. Nem annak. Nem akkor. Utána pedig jön a kételkedés. Legyen a kapcsolat erős, őszinte, a többi valóban csak bizonytalankodás.

Pénteki virág

Paradoxonok, mindig a paradoxonok. Még itt, még közel: távolabb, mint ami elviselhető. Aztán messziről hallom, érzem a közelséget. Bizonytalanság. "Kulcsszó". Csak lenni kéne, nézni, hallgatni, képeket csinálni, ülni a padokon, szemlélődni. Elfogadni az elfogadhatatlant.

Nakonxipánban süt a nap

"Se házam székem asztalom
Surabajában vásárolt gyöngyöm
foszlott magasnyakú pullóver
fekszem könyéken puszta földön

de semmi vész gyerekeim
sajnálnotok fölösleges
világokat varázsolok
amikor akarom
..."

(Kormos István: Nakonxipánban hull a hó)

Mikor jön az elbizonytalanodás. Napsütés, nyugalom után rendre bekövetkezik. Nakonxipánban hull a hó: szép, álomszerű, de hideg.

Beszélgetésnap

Felnyitom a szemem: itthon vagyok. Álmodtam a mai napot? Talán soha nem fog végérvényesen kiderülni. Találkozás négy emberrel. Összefüggések, logikátlan, abszurdba hajló helyzetek, állapotok. Beszélgetések. Hallgatások. Közelítések és távolodások. Mikor tisztul a kép. Mikor kép.

Benne voltam, ott voltam, azon az üvegen keresztül néztem kifelé, és jó volt bent. És jó volt kiszállni is. Menni. Ülni. Jó volt. Ott lenni.

Jó.

Szigliget

Megjöttünk Szigligetről: ezt a két képet az ablakunkból készítettem. Jól esett a szépség, a nyugalom, és a családommal lenni. Szigliget és a környéke gyönyörű, remélem, még sokszor megyünk oda.