Szeretném időnként, megrészegülve a kimondhatóság szabdságától mondani a nem-mondhatót.
Becsukni a szemem egy pillanatra, hogy a többiek észre se vegyék az egészet: abban a pillanatban megtenni azt, amit szeretnék, amit jó lenne, amiért egyáltalán érdemes. Egy szempillantás alatt megkeresni egy régi emberemet, akármerre jár: vele lenni. Ugyanabban a pillanatban állni a tenger mellett, hallgatni a végtelen zúgását. Filmet forgatni: lassút és unalmasat: fákkal, padokkal, közeli felvételekkel az emberi bőr pórusairól, megfeszülő és elernyedő izmokról. Moszkvába menni. Érezni a hideget, szorítani a havat, amíg égni, fájni kezd a kezem, és örülni ennek, mert érezhetem. A süppedő, mély hóba lökni valakit, hadd érezze ő is, milyen jó ez a hidegség. Fázzon. Érezze. Akkor, de csak akkor, egy pillanatra átölelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése