(Szőnyi István: Kivert kutya) Sajnos, csak ilyen rossz minőségben van meg ez a kép. Mikor először voltunk Zebegényben, hozzánk szegődött egy kóbor kutya. Jött velünk a múzeumba is, ahol a küszöbön lefeküdt, megvárt bennünket. A múzeumi dolgozók kedvesek voltak vele, enni adtak neki, és még egy év múltán is emlékeztek ránk és a "kivert kutyára".
Mikor haza jöttünk, ott hagytuk a kutyát. Ültünk az autóban, ő pedig futott utánunk, amíg bírt. Mi is sírtunk. Pedig enni sem akartunk adni neki sokáig, mivel tudtuk, hogy nem tudjuk elhozni.
Azóta is lelkiismeret-furdalásom van miatta. Hányszor érzem azt: én is a kocsi után loholó, kivert, becsapott kutya vagyok, aki hitt az embereknek. Folyton küszöbökön fekszem és várok, néha ennem is adnak jóemberek.
Hideg van, esik az eső. Fázom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése