A beszélgetés fonala és gubancai

Itt reagálok a Keane- idézetre, amit nálad olvastam ma. Elgondolkodtatott, mivel napi gondom, kínom, fájdalmam(....,stb)a beszélgetés lehetősége/lehetetlensége.
Sokszor vagyok úgy, hogy szeretném, ha valóban lehetne szabadon kommunikálni, beszélgetni. Megszólítani a másikat, mert az fontosnak és jónak ígérkezik. Mert hiba lenne nem megragadni a másikat, mivel- mint Moszkva is igazolja- eltűnnek az emberek. Mégis működik az önszabályozás, a módosítás, a felülírás, mert van veszteni való (amint a szövegben is van). Közben pedig a zsigereimmel is érzem, hogy ez butaság, mert igenis csak az igazán fontos beszélgetések érnek valamit. A mellébeszélés, hazudozás csak időpocsékolás.
Pár napja erre vonatkozott az a bejegyzésem is, amikor a "törés", "rombolás" és az "ölelés", "tartás" egyszerre jelenlévő vágya, kínja miatt nyűglődtem. Mégis: újra és újra agyatlanul kockáztatok, mert, ha fáj is, ez erős, igazi, szabad érzés.