![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhGGdoGcUgSYUBZMH0npPHWNWVknbGkyQejilnA8Ww22cP3JU6cdHyTae7z3vrCTRrAv33CAU2r3wcY3u7klP3fXLSvkJ7xXR6eGOs5tBaqwneQLQfKHygtWXsE4K8Gk_l9d7jkMsX0_5Q/s400/2154037.jpeg)
Még mindig a beszélgetés lehetőségéről. Van-e, lehet-e az, ami erősebb a szónál, ami azt a bizonyos "magot" szólítja meg (Tóth Kriszta). Szavakkal, szavak nélkül, akárhogy, de az a kommunikáció, ami megéri a kockázatot.
"Igen, fogalmazhatnék úgy, hogy/ beszélgetésünk betölthetetlen űrt/ hagyott maga után. Azóta minden/ nap ezt az űrt is magába foglalja.
A megfogalmazás kényszerét,/ hogy mi az, ami azóta minden/ napban velem van. Mióta nem/
találkozunk, beszélgetésünk
helyét betölti az emlékezetem./ Azóta nincs egyetlen nap sem,/ amely ne foglalna magába valamit,/ és viszont. Mostanában már
hallgatásomat is értelmezem./ És úgy érzem, vannak napok,/ amelyek szélesednek. Növekvő/ mélység minden pillanat, amely
magába rejti őket. Minden/ valami másban foglal helyet,/ amely birtokolja őt. Az egyik szó/ a másikat. A szót magát pedig
egy fogalom. Amit űrnek neveztem,/ az is valaminek a része. Talán/ beszélgetésünké, amely azóta is/ folyik valamiképpen. Azt hiszem."( Borbély Szilárd)
Na, ezek a beszélgetések, amiket fontosnak tartok, amik akkor is folynak, amikor nem is találkozunk. "Azt hiszem."
9 megjegyzés:
Azt hiszem (én is hiszek valamit :) ), Borbély Szilárd ebben a versben azért olyan iszonyatosan bőbeszédű, mert kerülgeti a forró kását. Nem mondja ki, ami pedig kimondható. Kimondhatatlannak maszkírozza inbkább, pedig ezt csak pillanatnyilag ő nem akarja/meri nevén nevezni. Így tehát ez az ő személyes életrajzában jelentős, de nekem (a kedves olvasónak) csak akkor volna az, ha én is ilyen "kinn is vagyok, benn is vagyok" játékot játszanék éppen a magam életében.
Szeretem a tiszta beszédet. Szeretem az egyszerű szavakat. Érzéseink nem olyan fene bonyolultak azért, hogy három oldalon kelljen "kommunikációt bogozgatni" egyetlen (a helyzetet jól fedő, elcsépeltségében is funkcionáló) szó helyett.
Na, ja.( Most épp azért vagyok ideges, mert egyszerűen nem akarta ez az izé úgy tagolni a szöveget, ahogy van. Kb. 100-szor próbáltam legépelni, mindig el...-ta...)
Bocs. Ja, lehetne mondani, ha lehetne mondani.És én mindig szenvedek a szavaktól, tudod. Elég lenne egy szó,egy mozdulat, de a kockázatok..., ezért is foglalkoztat ez állandóan.
Van különbség aközött, hogy szavakkal kifejezhetetlen valami, és aközött, hogy (még nagyobb) kockázatot jelent a kimondása. Mint mondjuk annak, hogy elvittem egy kiflit a boltból. Vannak rá szavaink, de nem érdemes őket kimondani, mert nem fog örülni a közértes. Csak ez nem "költészeti probléma".
Nem tudom. Számomra a kimondás elemi probléma. Nem érzem, hogy olyan egyszerű lenne. Sokszor tapasztalom, hogy másoknak ez egyszerűbb. Nekem nem. Beszélek sokat, keresem a szavakat, miközben az érzés ott kavarog, megnevezhetetlenül. Vagyis csak ilyen bizonytalanul,alig körbeírhatóan. B.Sz., ha kerülgeti, talán ezt érzi, mint én. És ez emberi és "költészeti" probléma is. Azért nem tudok írni, mert nincs merszem konkrét szavakkal jelölni az amúgy is bizonytalan érzéseimet. Ha kimondódna, túl konkréttá válna.Beszélgetéskor is van valami, ami kimondatlan, de ott zümmög, igazából arról szól az egész. A kapcsolatról? Nem tudom. Versben is azt szeretem, mai inkább elbújik. (J.A., B.Sz., T.K., J.A., Szép Ernő, stb.)
Ebből a szempontból a névsorod nem egynemű. József Attila (ha ő búvik meg az egyik J. A. mögött) sokszor elmegy a kimondhatóság igazi határáig. És ott, azon az igazi határon folyik a "költői munka". Tóth Krisztina (ha ő a T. K.) szintén attól fontos nekem, hogy megvan benne a kimondás bátorsága és képes is rá, hogy szavakat találjon. Nagyképűség és ködgomoly nélkül.
Tudom, hogy nem minden kimondható. :) Nem azt várom, hogy a költő megmondja a tutit, nem ennyire primitív a kifogásom.
És nem is megértési nehézségeim vannak, hidd el, megértek mást is a gólyafészken és a háztetőn kívül. Nem a bonyolult verssel van bajom, hanem az indokolatlanul túlbonyolítottal.
Azt nem szeretem, ha nagy homállyal és hangaztos költészettannal fedjük el saját gyávaságunkat vagy lustaságunkat.
Na, teljesen elkeseredtem. Tényleg semmit nem lehet érteni abból, amit akarok mondani. Nem kétségbe vontalak.
Kár, hogy este már nem olvastam el az utolsó bejgyzésedet, még válaszoltam volna. Sajnálom, hogy elkeseredtél, attól félek, én voltam félreérthető. A szenvedély semmiképp sem "ellened" irányult, és még csak nem is Borbély Szilárd verse "ellen" - az csak ürügy. (Talán ha ez egy igazi beszélgetés, ez valamiképp ki is derült volna, gesztusokból, hangsúlyból.)
Most végképp nem merek nekifutni, amilyen bánatos állapotú a fejem, csak újra megbántanálak. Majd egyszer megpróbálom. És még merje azt mondani valaki, hogy a költészet ma már nem érdekel senkit... :)
Ja, és teljesen rendben van, ha kétségbe vonsz. Sőt: vonjuk egymást kétségekbe!
Örülök, hogy írtál, komolyan rányomta erre a napra a bélyegét ez a beszélgetés. Pl. azt írta a Költő: "...ebben a küzdelemben (a kimondhatóságért a kimondhatatlansággal: ld.Pilinszky, Borbély Sz.) van az erő/szépség, és persze, mindez mégis a kimondatlanban marad...".Én is ilyesfélét próbáltam, csak nekem nem megy ennyire jól:)
Ezt a beszélgetést sokszor elolvastam már, sokat gondolkodtam rajta. Honnan származik a nyelv, amin megszólalunk? És mi az, amit igazán értünk, amit szívesen hallgatunk?
Olyan érdekes, amit Pilinszky mond:
"..az igazi misztikusok valójában hiperrealisták. Nem elszakadni kívántak a valóságtól, hanem ellenkezőleg, visszatalálni annak forró magjába, centrumába. A puszta felszín szükségszerű hidegéből, megosztottságából, számkivetettségéből a valóság oszthatatlan szívébe." Ugyanitt beszél Van Gogh fáiról, amelyek "attól szépek és valóságosak, mivel a paradicsom földjébe gyökereznek".(Valóságról)
Én is ebben hiszek. Ahogy József Attila is írja: "...szép volt az igaz".
ági
Megjegyzés küldése